ETV Truck | Egy jótékonysági kamionos találkozó fő támogatója volt az ECO-tech visiON

Egy jótékonysági kamionos találkozó fő támogatója volt az ECO-tech visiON

Augusztus elején tartották meg az első magyar Jótékonysági Kamionos Találkozót a Szekszárd melletti Őcsényen. A Hungarian Truck Driver csapatának hatalmas járművei mellett az ETV által biztosított járművek csaknem a község egész repülőterét beborították, nem beszélve az exkluzív fellépőkről. A találkozó viszont nem csupán egy nagy összejövetel volt (amely egyben a Mex Rádió 6. születésnapjának, valamint az Őcsényi Nyárzáró Családi Napjának is színhelyéül szolgált), hanem egy gyűjtés is egyben. Ugyanis a paksi Etessy Anett gyógykezelésére fogadták a beérkező adományokat, hogy a megfelelő fizioterápiával szinten tudja tartani jelenlegi állapotát.

A Találkozó – amelynek fő támogatója az ECO-tech visiON volt – szervezője egy luxemburgi fuvarozó cég munkatársa, Mészáros Réka volt. Réka két éve szerzett tudomást Anett súlyos betegségéről és a tényről, hogy a család egymagában nem tudta volna fizetni a kislány kezeléseinek árát. Innentől kezdte el szervezni a Jótékonysági Kamionos Találkozót, aminek két napja alatt több mint kétmillió forint gyűlt össze a családnak. Mindezek mellett Réka és egyben a többi szervező is felhívta a figyelmet, hogy Anett mellett rengeteg gyermek szorul még hasonló segítségre. Ennélfogva az ilyen kezdeményezések és gyűjtések mindig fontosak lesznek – a támogatók és a támogatottak részéről is.